Gamedroid

Ha ezt Luke látná, sírva fényrobogna vissza a Tatooine-ra, hogy homokba dugva a fejét, struccként éljen tovább! - Rengeteg játék készült már a Star Wars univerzumából táplálkozva, de csak igazán kevésre mondhattuk azt, hogy hűen tükrözi a filmek hangulatát. A baj csupán az, hogy idővel már nem csak a játékok lovagolták meg a címből fakadó népszerűséget, ami miatt ezrek rohantak szemellenzőkkel a boltokba, hanem a legutóbbi három mozifilm is, vagyis a történet szerinti első trilógia. Viszont maradjunk tárgyilagosak, ebben a cikkben nem feladatom megítélni a filmeket, de a nemrégiben megjelent The Force Unleashed PC-s változatát annál inkább, ami a konzolos verzióhoz képest kibővítve, Ultimate Sith Edition névre keresztelve jött a játékvilágra. Már a cikk legelején szeretném leszögezni: rajongója vagyok a Csillagok Háborúja világának, ami nem is csoda, hiszen kölyökként minden hétvégén megnéztem az eredeti trilógia legalább egyik részét, így előfordulhat, hogy alig észrevehetően elfogult leszek a legújabb Star Wars játékkal kapcsolatosan.

Réges régen, egy messzi-messzi galaxisban…

A The Force Unleashed annak ellenére, hogy amolyan sandbox stílusban operál játékmenet szempontjából, remekül összerakott történettel szórakoztatja a lézerkarddal birodalmi rohamosztagosokat aprítani vágyó játékosokat. Főhősünkre, a névtelen tanítványra maga Darth Vader talál rá a Kashyyk egy eldugott falujában. A nagyúr figyelmét egy hatalmas erő vonzza a bolygóra, s mikor felkutatja annak forrását, egy gyermeket talál, aki édesapjával, egy egykori Jedi lovaggal él visszavonultan, elrejtőzve a Birodalom elől. Miután rövid úton megszabadul az apától, Vader egy gyenge pillanatában megmenti a védtelen fiút a rátámadó katonák karabélyaitól. Hogy valóban megsajnálta-e vagy csupán egy lehetőséget lát benne saját, sötét terveihez, a legjobb, ha magatok derítitek ki, mindenesetre a mester elrejti az uralkodó szemei elől fiatal tanítványát, s titokban okítja az erő használatának fortélyaira. Nem telik el sok esztendő, és a gyermekből egy tökéletes halálosztó gépezet lesz, egy Sith Assassin, s mi pont ekkor kapjuk kezünkbe irányítását.

Nem kell megijedni, a 3. illetve a 4. rész közzé ékelődő történet nem fogja megmásítani a filmekét és nem kelt zavart sem, amennyiben a jó befejezést választjuk. Sőt, Starkiller története remekül ki is egészíti az eddig megismerteket, olyannyira, hogy több eddig nyitva hagyott kérdésre is választ kapunk, példának okáért az is kiderül, honnan származik a lázadók jelképe. Eleinte Vader legfőbb ellenségeit, vagyis néhány rejtőzködő Jedit kell egyesítenünk az erővel, akik túlélve a harmadik epizód eseményeit, szétszóródtak a galaxisban. Ezzel egyfelől bizonyítjuk rátermettségünket mesterünknek, másrészt a párbajokon keresztül felkészülünk végső célunkra, az Uralkodó félreállítására, amit a nagyúrral vállvetve tervezünk végrehajtani. Utunk során minden szemtanút el kell hallgattatnunk, nehogy az uralkodó fülébe jusson magánakciónk. Ennek értelmében nem állunk sem a birodalom, sem a lázadók oldalán, harmadik félként számunkra mindenki ellenség, s a katonák így is fognak viselkedni velünk. Amint meglátnak, félreteszik egymás közti nézeteltéréseiket, s a mi kiiktatásunkra helyezik a hangsúlyt.

Egyik velejárója ennek a tekintélyes feladatnak, hogy szinte senkiben sem bízhatunk, de azért mégsem szállhatunk szembe teljesen egyedül egy egész galaxissal. Vader megörvendeztet hát minket egy szőke, Juno nevű hölgy társaságával, aki pilótaként bárhová elröpíti hősünket, de csatáink alatt tanácsokkal is szolgál, például sokszor elmondja mit és merre érdemes keresni. Rajta kívül akad még egy útitársunk, Proxy, aki egy mókás robot, s bárki alakját képes felvenni magára. Legtöbbször Vader alakjában jelenik meg előttünk, főleg azért, hogy ránk hozza a frászt, de eképpen adja át mesterünk utasításait is. Mivel kisgyermek korunk óta ő az egyetlen barátunk, nagyon ragaszkodunk hozzá, még annak ellenére is, hogy fő programja szerint meg kellene ölnie minket, s nem is rest folyton ezzel próbálkozni. A legváratlanabb helyzetekben képes megkísérelni hősünk átdöfését, de mivel egy „edző” robotról van szó, s mindezt felettébb komikusan teszi, ezt is megbocsátjuk neki.

Fényesebb a láncnál a fénykard

Lévén Sith lovagot alakítunk a történetben, legfőbb fegyverünk az erőből fakadó trükkjeink mellett fénykardunk lesz. Ez a nemes és elegáns eszköz nagyszerű társunk a különféle ellenfelek elpusztításában, melyekből akad jó néhány féle. Sajnos mégsem lesz alkalmunk tucat számra Jedi lovagokat kaszabolni, de ez érthető a történet időbelisége miatt, mivel a 3. és a 4. rész között belőlük igen kevés volt, s a túlélők javát, pedig amúgy is eltesszük láb alól. Többnyire tehát köztársasági katonákkal és birodalmi rohamosztagosokkal akasztjuk össze bajszunkat, mégsem válik monotonná a harc, hisz a játék fejlesztői igyekeztek a lehető legtöbb féle-fajta ellenséget ránk szabadítani. Így fordulhatott elő, hogy eddig ismeretlen, de nem túl barátságos lényekkel találkozhatunk utazásaink során, illetve hatalmas Rancor fenevadaknak és különféle birodalmi lépegetőknek kell megmutatnunk, hogy nem a méret a lényeg.

A küzdelemben a jól megszokott Jedi „varázslatok” mellett a különféle kombók is a segítségünkre lesznek, melyeket a fejlődésünk során, a szintlépésekért kapott pontokért vásárolhatunk meg. Tehát a program rendelkezik RPG-s, azaz szerepjátékos elemekkel is, melyek bár nem dominálnak, igen fontosak a játékmenetben. Szintet lépni kellő mennyiségű Force Points segítségével tudunk, melyeket az ellenség látványos semlegesítéséért illetve a különféle powerupok mellett felszedhető, pontokat osztó kockák összegyűjtéséért kapjuk. (Utóbbiak megszerzése egyébként nem lesz egyszerű, hiszen 80%-ban nehezen megközelíthető helyen találjuk meg őket.)

Szintlépéskor három féle pontot kapunk, melyeket szintén három kategóriában költhetünk el. Első a Force Powers, melyben értelemszerűen erőinket fejleszthetjük. Ide tartozik többek között a lökés, az emelés, a villámlás technikánk. A második a Force Combos, amiről már volt szó. Ebben a kategóriában a speciális mozdulatainkat találjuk, melyek javarészt az erő által nyújtott képességeink kombinálását jelentik valamilyen nagyon hatásos fénykardos mozdulattal. Ezekből rengeteget találunk, s többnyire mind nagyon látványos, ám játékos a hátsóján az olyan ember, aki csak a felét képes fejben tartani ezeknek az egyedi billentyűkombinációknak. Ezekből vélhetően a legtöbb játékos csak 5-öt, 6-ot fog használni, mert szép számmal akadnak bonyolultak, s elsajátításuk sem könnyű. Én is rátaláltam a saját kedvenceimre, melyekkel hatásosan szétcsaphattam a csürhe között. Hogy miért nem használtam mindent? Mert körülményes és sokáig tart mindig kilépkedni a kombók leírását tartalmazó menübe. (Egy pont levonás a végeredményből.)

Végül, de nem utolsó sorban itt van nekünk a Force Talents is, ahol olyan tulajdonságokat találunk, mint a maximális életerő, maximális erőpontok, regenerálódás mértéke, erő feltöltődése, és hasonló alaptulajdonságok, melyek az erő használatának lehetőségét hosszabbítják, illetve életben maradásunkat is elősegítik.

Egy valamire való Jedis Star Wars játékban nem csak karakterünket, de fénykardunkat is fejleszthetjük. Igaz markolatot nem választhatunk, a színét magunk állíthatjuk be a felszedett kristályoknak köszönhetően, bár ki lenne olyan botor, hogy túladjon a vörösen izzó fénykardon?! Mellesleg egyéb kristályokra is szert tehetünk, melyek valamilyen bónusz sebzéssel vagy más egyéb tulajdonsággal ruházzák fel egyetlen kézzelfogható fegyverünket.

Tedd, vagy ne tedd, de sohase próbáld!

A Csillagok Háborúját jobban ismerők bizonyára már kikövetkeztették, hogy eme röpke kis idézettel az irányításról szóló bekezdést szerettem volna méltóképpen bevezetni. Elégedetlenkedők tömkelege jelezte, hogy nincsenek kibékülve a játék ezen részével. Nos, nekik üzentem burkoltam a bekezdés címével, mert az irányítással nincs különösebb probléma, eltekintve attól a konzolos örökségtől, ami miatt picit érzékenyebb az apróbb mozdulatokra. Ennek köszönhetően például nehezebb pontosan ráugranunk egy kisméretű, közeli tereptárgy tetejére, de ilyesmire nem is lesz szükségünk a játékban, kivéve persze ha bambáskodunk, mint néha én is tettem.

Eleinte zavaró lehet, de hamar megszokható az automatikus célkereső rendszer is, ami a hozzánk legközelebb eső ellenfelet, vagy tereptárgyat jelöli ki. Ilyenkor akcióink az éppen kék körvonallal körbevont dologra lesznek hatással, és ha nem figyelünk oda kellőképpen, ez a minket püfölő ellenfél helyett akár egy közeli szikladarab is lehet. Ilyenkor nem kell pánikba esnünk, elég egyszer megpöccintenünk a kurzor azon gombját, amivel a támadónk felé fordulhatunk, s máris őt vesszük célba. Ha előrelátóak vagyunk, akkor nem várjuk meg, míg véletlenül egy élettelen fémkupacot szabdalunk szeletekre fénykardunkkal, s eleve a kiszemelt áldozatra vetjük magunkat az előbb említett mozdulattal, vagy a CTRL gomb nyomva tartásával, ami piros színnel különbözteti meg azt a dolgot, amire épp nézünk. Itt érdemes még megemlíteni az akció kamerát, amit alapesetben „V” billentyű megnyomásával csalhatunk elő. Használatával csak ránk, és az éppen velünk hadakozóra közelít, így nagytotálban szemlélhetjük a kombó-előcsalogató billentyűpüfölésünk eredményét.

Boss fight, én így szeretlek

Olvastam néhány cikket a játékról, és csodálkozva láttam, hogy akadt olyan cikkíró, aki negatívumként említette a főellenséges harcok menetét. Hát mégis hogy a fenébe lehetne az rossz, ami ennyire jó?! :) Úgy kell elképzelnünk az ilyen ütközeteket, mint valami interaktív filmet, viszont ne rohanjunk ennyire előre. Mikor összecsapunk valamelyik célpontunkkal, eltávolodik a kameranézet, hogy egyben lássuk a teret. (Nos, ez egy konkrét harcnál a környezet miatt kifejezetten zavaró, de a legtöbb esetben rendben van.) Célunk értelemszerűen teljesen legyengíteni ellenfeleinket, viszont beletelhet némi időbe, míg sikerül az életerejüket jelző csíkot a piros sávba tuszkolni, tekintve, hogy olykor segítségül hívják a közelben bámészkodó barátaikat is.

Amennyiben mégis leamortizáljuk aktuális ellenfelünk HP-ját, egyszer csak megjelenik egy ikon a kép alsó részének közepén, ami egy megnyomandó gombot fog ábrázolni. (Ez lehet az egér bal gombja, az E, a Q, az F billentyű de akár a szóköz is.) Ha gyorsan leütjük az éppen villogót, kezdetét veszi a végkifejlettet elénk táró animáció, ami nem más, mint egy-egy iszonyatosan látványos harci jelenet, melyben főhősünk kerekedik felül. Figyelem, az első után még néhány ikon fel fog villanni, s ezek megnyomására mindössze néhány másodperc áll rendelkezésünkre, így amennyiben elbámészkodjuk az időt, kezdhetjük előröl a mozdulatsort. Ha elszúrjuk, szerencsére nem kell az egész összecsapást megismételnünk, csak az utolsó néhány mozdulatot játsszuk újra. Igazából nem értem mi a problémája ezzel egyeseknek, hiszen ha valaki tud egyszerre két dologra figyelni, s a reakció ideje sem egy pucércsigáéval vetekszik, akkor könnyedén elboldogul az egyébként nem új keletű megoldással, sőt, még élvezni is fogja!

Valahogy még a Halálcsillag is ragyogóbb

A program grafikai megjelenítéséről az Euphoria motor gondoskodik, ami a GTA negyedik epizódjából lehet ismerős számunkra. Azon túl, hogy az engine megőrizte néhány jellegzetes vonását, mindenki örömére a legrosszabbat sikerült elhagynia: étvágya ugyanis sokkal kisebb, mint amilyennel a gengszteres lövölde dicsekedhet, pedig ezúttal is hatalmas tereket kell megjelenítenie a forráskódnak, leszámítva persze egy komplex várost és az abban nyüzsgő forgalmat autóstól, gyalogostól.

A látvánnyal nincs semmi probléma, hiszen minden gyönyörű s csillog, tükröződik, a fényeffektek kidolgozottsága, pedig egyszerűen pazar, mégsem vígadunk felhőtlenül. Néhány, csak a GTA-ra jellemző grafikai hiba ugyanis valahogy sikeresen öröklődött a koncepciójában teljesen eltérő játékba, így nem egyszer fogunk találkozni összeolvadó vállakkal, akár átvezető animációkban is. Bosszantó, hogy ilyen önmagáért nem hogy beszélő, de egyenesen ordító hibák bent maradhattak egy egyébként magas színvonalú játékban.

Konzolport lévén nem lesz sok beállítási lehetőségünk grafikai szempontból, mindössze felbontást és fényerőt változtathatunk. Emiatt a legtöbben nyilván hőbörögnek, de ha belegondolunk ez bizonyos tekintetben pozitív is lehet. Amennyiben megvan hozzá a gépünk, úgy problémamentesen fog futni maximum részletesség mellett, viszont ha kevés a PC-nk ereje, úgy csak kínszenvedés volna a grafikai konfigurálás, gondoljunk csak a GTA IV-re. Annak idején előfordult, hogy egy-egy játékos, egy órányi próbálkozás után mindössze azt érte el, hogy szinte minden eltűnt a képernyőjéről, az a kicsi viszont, ami mégis látszott, továbbra is ugyan olyan erőteljesen szaggatott, ráadásul újratelepítés nélkül nem sikerült visszaállítania az eredeti állapotot. Ilyen problémánk a Force Unleashed-el nem lesz, ráadásul egy közepes teljesítményű gépen már simán fut a program.

A grafikai mellett lényeges még a fizikai engine is, ami a GTA IV-ben már szintén megcsillogtatta tudását, szerencsére itt is tündököl. Emlékezetes például a már számtalanszor, videón is demonstrált lehetőség, mikor rohamosztagosokat reptetünk csoportosan, s közben azok jajveszékelve kapálóznak, s egymásba próbálnak kapaszkodni, nem mintha ez segítene rajtuk. Törhetünk, zúzhatunk, minden tárgy apró darabokra esik szét erőnk fitogtatásának nyomán, de a különféle anomáliák itt is tiszteletüket teszik: előfordulhat, hogy a vad csapkodás közepette beesünk egy tereptárgy alá, és onnan nem tudunk kikászálódni, vagy esetleg beszorulunk egy felfeszített ajtó betört ablakának helyére, pedig ott simán keresztül kellene esnünk. Ezek mind-mind GTA-ra jellemző bugok, melyek a motor programozásából következnek, s akár az is megeshet, hogy javíthatatlanok, ezért maradtak benne már másodjára egy végleges játékban.

Mitől ultimét a sith edisön?

A The Force Unleashed – Ultimate Sith Edition egy csak PC-re megjelenő csomag, ami gyakorlatilag teljesen megegyezik az Xbox 360-ra illetve a PlayStation 3-ra megjelent változatokkal, csak valamivel szebb azoknál, illetve alapból tartalmazza a játékhoz külön-külön kiadott DLC-ket, vagyis a letölthető tartalmakat. Így tehát három bónusz küldetéssel gazdagodunk az alap kiadáshoz képest, melyek közül az első a félig lerombolt Jedi templomban játszódik, ahol édesapánk nyomait kutatjuk fel. Ennél azonban sokkal érdekesebb a másik kettő, melyek a játék sötét oldalhoz kapcsolódó befejezését viszik tovább, s teljesen megváltoztatják a Saga kimenetelét. Érdemes végigjátszani ezeket, hiszen megküzdhetünk a jó öreg Obi-Wan Kenobival, de az új reménységet is alkalmunk lesz kifordítani önmagából… Az izgalmas kalandok mellett tengernyi játszható karaktert is kapunk, melyek közül a menüben, kedvünkre válogathatunk. A filmekből és a korábbi Star Wars-os játékokból megismert főbb karakterek mindegyikét irányíthatjuk, amennyiben élünk a lehetőséggel.

Starkiller az igazi kiválasztott?

A Force Unleashed főszereplőjét muszáj vagyok külön kiemelni, ugyanis ahhoz képest, hogy csupán pixelekből, poligonokból és egy szinkronhangból áll (amit először gyengének érzünk, majd később rádöbbenünk, hogy tökéletes), százszor érdekesebb karakter mint a Hayden Christensen által alakított Anakin Skywalker. Nem tudom, hogy brutális, megfékezhetetlen ereje miatt imádtam, vagy a teljes higgadtsága, szerénysége végett annyira szerethető, esetleg e tulajdonságok elegye okán, de az biztos, hogy nagyon a szívembe zártam, s kálváriái végén megdöbbenve pislogtam, hitetlenkedve. Kevés játék végkifejlettje volt képes ilyen hatást gyakorolni rám, ám ezúttal számomra is alig érthető módon nagyon beszippantódtam.

Csak azt sajnálom, hogy nem lehet újrajátszani a játék tetszőlegesen kiválasztott fejezetét, mert a befejező képsorok után sajnos rögtön újraindul az egész móka. Ez elég bosszantó, de kinek ne lenne kedve újra végigdarálni az izgalmas pályákat, főleg mivel ezt már a tuningolt Starkiller-el tehetjük meg? Mindazonáltal eltart egy darabig, mire eljutunk a második befejezéshez, ami nyilván mindenkit legalább annyira érdekel, mint az első.

Fulfill your destiny

A Force Unleashed az eddigi legjobb Star Wars játék lehetett volna, úgy értem a real time fénykardozós mókák között, ám mégsem lett az. A néha felbukkanó hibák, a kicsit nehézkes irányítás és az olykor bugyuta kameranézet, valamint a teljes mértékben konzolos menü ami csak csekély beállítási lehetőséget biztosít, mind-mind olyan dolgok, amik nem engedik meg, hogy odaítéljem neki ezt a címet. A Jedi Outcast és a Jedi Academy még mindig jobbak, attól függetlenül, hogy természetesen sok tekintetben fényévekkel lemaradnak a Force Unleashed, Ultimate Sith Edition mögött, csak épp az összképben jobbak. Cikkünk tárgya viszont mindenképp figyelemre érdemes, s bizton állíthatom, hogy a rajongók többsége imádni fogja a hibái ellenére is, melyek legtöbbje az elnézhető, illetve a megszokható kategóriába sorolható.

Nagyon jó játék tehát a Force Unleashed, csak egy kicsivel kevesebb időt fordítottak a PC-re történő portolásra, mint kellett volna, de ezt már megszoktuk, s ne is sopánkodjunk ezen, inkább örüljünk, hogy a fogadkozások ellenére mégis megjelent kedvenc platformunkra is!

Ami tetszett:

+ fénykardos móka

+ az erő (nagyon) velünk van

+ rengeteg kombó

+ látványos harc

+ élvezetes boss harcok

Ami nem annyira:

- érezhető a konzolhatás

- viszonylag gyenge portolás

- néhány bennfelejtett bug

Tudom furcsa, de ezúttal valahogy képes voltam túltenni magam az apróbb hiányosságokon, és nagyon élveztem a játékot.

  Ez a cikk a WoxComputer támogatásával jelenhetett meg a GameDroid hasábjain.