Gamedroid

A megjelenése környékén, de később sem éreztem, hogy nagyon hype-olták volna ezt a játékot, legfeljebb a metrón ülve hallgattam ki néhány „Húbazze, a prototájp...!” kezdetű beszélgetést. Ezekből leszűrtem, hogy egy akciójátékról van szó, ami „Tökbrutál, gecc!” és hasonlók – de nem érdekelt. Azután nemrég láttam egy havernál, és felkeltette az érdeklődésem. Elkértem és megnéztem, miféle dolog ez; valahogy végig is vittem (trénerrel, de erről majd később), úgyhogy ideje közzétenni a tapasztalatokat.

A sztori szerint Alex Mercer megfertőződött egy izével, egy amolyan mutálós vírussal, és szupermutánsként keresgéli a felelősöket a militáns jellegű Blackwatch felsőbb köreiben. Na, meg közben rendszeresen szembekerül a saját fajtájával, mert valahogy mindkét oldal jobban szeretné holtan látni, mint élve. Ennél többet csak spoilerezve lehet írni a történetről - nem mintha túl nagy csavarok lennének benne, de alapvetően elég fontos hangsúlyok tolódnak el ahhoz, hogy itt ne turkáljunk bele mélyebben. Ehelyett kezdjük a kritikákkal.

Agyatlan agymenés

Sokak szerint túl véres, kegyetlen, ördögtől való, gonosz, satöbbi. Erről csak annyit, hogy nem véletlen az M-es, azaz „Mature” (~felnőtt) besorolás. Nem is a hatéves lányom orra előtt játszottam vele, mert nyilván nem jól jött volna ki, ahogy apu a számítógépen véres masszává ver egy-egy fejet, azután izmokra-inakra-vérplazmára bontva elemészti a fej gazdáját. Tény, hogy a játék overbrutal.

Az meg, hogy mennyire ördögtől való... Joseph Conrad jegyezte meg egyszer, hogy „The belief in a supernatural source of evil is not necessary; men alone are quite capable of every wickedness.” Azaz: „A gonoszság természetfeletti forrásában való hit szükségtelen; maguk az emberek is képesek minden bűnre.” A Prototype valahol errefelé motoszkál; egyetlen szó sem esik benne természetfelettiről, de még arról sem, hogy bárki vagy bármi gonosz lenne. Nem tartalmaz egyetlen pillanatnyi morális állásfoglalást sem. Mindenki döntse el maga, hogy ez jó vagy rossz, illetve szükséges-e egyáltalán morális kérdésekkel foglalkozni egy Mature besorolású játékban.

A másik sokat hallott/olvasott kritika szerint a játék túl idegbeteg. Igen, valóban oversped, azaz túlgyorsított játékot kapunk (trénerrel lelassíthatod normálisra, azaz harmadára a sebességet, nem tudom, milyen effekttel, mert ezt a lehetőséget nem használtam), de... nem állítanám teljes bizonyossággal, hogy ez nem jó így. Ugyanis a főszereplő jóval gyorsabb az embereknél, és ennek érzékeltetésére pont az az egyik megoldás, hogy az egész játékot begyorsítjuk. Persze, a főszereplő minden tekintetben overpowered, ezért az egyszerű közemberek és közzombik az utcán olyan mértékben esélytelenek, hogy ténylegesen csak statisztálnak egy-egy tömegmészárláshoz.

Az egyes akciójelenetek kaotikusságára ráragasztott „idegbeteg” címke pedig azért nem állja meg a helyét, mert mindig van lehetőség eltávolodni a helyszíntől és körülnézni egy kicsit a csatatéren. Sokkal súlyosabb vád, hogy a játék egészéből hiányzik a finomhangolás. Merthogy oké, te vagy a tömegpusztító megamutáns, aki ellen nem ok nélkül vonul fel egy fél hadsereg, ámde miért kell ellehetetleníteni a játékot néhány olyan baromsággal, amire simán felfigyelhettek volna a tesztek során? Bármikor rád mászhat az egy-három helikopteres (ahogy haladsz előre a történetben, egyre durvábban jönnek) Strike Team, lerak néhány földi egységet, azután becéloz rakétákkal. Nagy nehezen elintézheted őket, és ez még rendben is van, de az egyik küldetésben el kellene menekülnöd a helik elől, és hiába harcolsz, két másodperces respawn-idővel visszajönnek. Konkrétan meg is nézheted, ahogy előbukkannak a semmiből (ez egyébként nem jellemző a játék egészére). Itt döntöttem úgy, hogy a sztori és az ismertető kedvéért beszerzek egy trénert.

A végén meg olyan boss vár, amit még csítelve is alig bírtam megközelíteni. Három különböző távolságra három különböző támadása van, és ha beugrasz egy tankba, azt olyan gyorsan szétszedi, hogy nincs idő ráfordítani a csövet és akár csak egyet belelőni. Na jó, a harmadik tankkal már sikerül belelőni egyet… Így a játék, habár teljes egészében, de bizonyos pontokon megkapta tőlem a „kocka” minősítést. Azt már szinte felesleges megemlíteni, hogy az optimalizálás átlagos, a legdurvább harcoknál érezhető a lassulás - akkor viszont igen zavaró volt, hogy nem vette be az irányítást, és nem egyszer képtelenné váltam bármilyen manőver kivitelezésére.

Ez olyan mozgásos-támadásos...

Még a kritikákhoz tartozna, hogy egyesek szerint túl sok billentyűt használ a játék. Így végigjátszva jegyzem meg, hogy ez messzemenően nem igaz. Valóban ki van osztva minden fontos képesség egy-egy funkcióbillentyűre, de a játék két módot is kínál, hogy elkerüld a túl nagy, ezáltal időrabló mozdulatokat egy-egy forró helyzetben, amikor egyetlen másodperc is számít. Egyrészt egyetlen gomb használatával kiad egy grafikus menüt, amelyen minden képesség megtalálható, és segítségképpen be is lassítja a játékot néhány másodpercre. Érdemes gyorsan választani, mert a sebesség hamar visszaáll, de a lényeg az, hogy mindent elő lehet hívni egyetlen gomb használatával. Másrészt közvetlenül a mozgáshoz használt WASD feletti számokkal, mint afféle „kedvencek” beállítással kategóriánként előhívhatjuk a legutóbb használt képességet (1 = támadás; 2 = álca; 3 = védelem; 4 = érzékelés). Szóval minden kéznél van.

Kilépve a kritika cáfolatából fontos megjegyezni, hogy a játék készítői zseniálisan összekombinálták a mozgást a harccal. Az alaptámadások természetesen aktiválandók (a védekezés automatikus), de ahogy egyre fejlettebb lesz a karakter (mutánsként adaptíve evolválódik, azaz egyre erősebb képességeket fejleszt ki), úgy egyre erősödnek az alaptámadások, illetve fejlettebb csapások veszik át egyes alaptámadások helyét. Az alapokon felül pedig minden különleges támadás valamilyen képességből és mozgástípusból indul ki.

Az érthetőség kedvéért álljon itt néhány példa: Míg alapból a sprintből indított támadás megállít, addig ennek a karmokkal és fejlettebb verzióban kivitelezett formája azt eredményezi, hogy akár több ellenfélen is átkaszabolhatod magad, miközben csak minimálisan veszítesz a lendületedből. De elővehetjük a magasból lecsapást is. Ez alapból azt jelenti, hogy ha például leugrasz egy háztetőről, legfeljebb megütheted az éppen becélzott ellenfelet. Fejlettebb verzióban már kisebb területre ható effekttel csaphatod meg az alattad lévőket, míg a legbrutálisabb változat az „Air Groundspike Devastator”, amihez nem elegendő, hogy rendelkezz a „Groundspike” képességgel, de csak a levegőből indíthatod el.

Ez így talán mégsem volt túl érthető... Legyen elég annyi, hogy az egyes támadásokhoz kombinálhatod a használt képességet az épp aktuális mozgással - vagy inkább az épp aktuális mozgásból indíthatod el a képességfüggő támadásaidat -, és ehhez a játék annyi kombinációs lehetőséget kínál, hogy jó, ha az egyharmadát használtam. Magyarul úgy harcolsz, ahogy akarsz. Zseniálisnak pedig azért neveztem, mert a mozgásos attak azt jelenti, hogy egyrészt mindig van lehetőséged egy aktuális, egy következő és egy azutáni manőverre (mert támadás után úgyis újra mozogni fogsz), másrészt sokkal könnyebben kezelhető, mintha különválna a mozgás és a támadás (mert a karakter a helyzetek 99%-ában már eleve mozgásban van).

Deceive or Destroy???

Eddig főleg arról írtam, mitől lehetne jó játék a Prototype, kerüljön hát ide az is, amitől a címben szerepel az a bizonyos „majdnem”. Kezdjük azzal, hogy a Prototype hivatalosan nem csupán akciójáték, hanem ezen belül a „Deceive or Destroy” alműfaj tagja. A besorolás annyit jelent, hogy a játékoson múlik, hogy csellel vagy erővel teljesíti-e a küldetéseket. Hirtelen eszembe sem jut másik ilyen játék, és amikor a keresőbe beírtam a műfajt, csak a Prototype emlegetésével teli oldalakat találtam. Nem baj ez, hiszen nagyban játszunk és legyünk stílusteremtők - csak éppen, ha már felveszünk egy sajátos műfajt és fennen hirdetjük, hogy a játékunk abba tartozik, akkor nem ártana ésszel ránézni és kiegyensúlyozni a végeredményt. Természetesen, a Prototype ad „deceiver” és „destroyer” képességeket is, csak éppen az utóbbit aránytalanul nagy mennyiségben, és bár ötletesen, de nagyon szűkmarkúan az előbbit. A pusztításra már nem térnék ki külön, mert ugyebár azt bárki láthatja, aki megnéz egy-két előzetest, vagy leül a „prototájpozó” haverja mellé.

Deceiver, azaz cselezős oldalon az egyik alapképességedet fejlesztheted fel, mégpedig az elemésztést. Amikor a főszereplő elemészt (consume) egy embert, akkor megkapja az összes emlékét és felveszi a külsejét. Egyrészt ez a - jegyezzük meg, apokaliptikus hangulatteremtő - módja annak, hogy a maga teljességében megismerd a sztori hátterét (a küldetéseken kívül is találsz olyanokat, akiknek köze volt az eseményekhez), másrészt ezzel rejtőzködhetsz el a katonák soraiban, a parancsnokokat elemésztve pedig bejuthatsz a bázisokba. Szintén ez által fejlesztheted a fegyverhasználati és járművezetési jártasságaidat, úgyhogy összességében véve egy fontos és sokat használt képességről van szó. Sőt, kapsz mellé egy olyan képességet, amely által nagyon gyorsan, észrevétlenül veheted át mások helyét például egy katonai bázison. Elég, ha valaki hátat fordít, és hopp; máris te állsz a helyén. Ha pedig mégis észrevesznek, akkor egy másik képesség segítségével elterelheted magadról a gyanút. Tehát kreativitásban nem volt hiány az alkotók részéről. Józan paraszti észben annál inkább.

Mert hát mi a fenére jó ez az egész, ha az egész város tele van vírusérzékelőkkel, amelyek rögtön visítani kezdenek, ha a közelükbe mégy? Merthogy a földi érzékelőket még szabotálhatod, de a levegőben lévőket csak lerobbantani lehet, amivel rögtön felhívod magadra a figyelmet. Ráadásul a küldetések legalább háromnegyedében, de lehet, hogy négyötödében a disztroj a hangsúlyosabb. Itt valami erősen félre lett hangolva. Annyira, de annyira szerettem volna még látni egy-egy megamutáns lopakodási képességet, meggyőzést és/vagy megfélemlítést, csak hogy a „deceive” legalapvetőbb elemeit említsem - ám ezek száma egyenlő a nullával.

Foglaljuk ezt össze

Összességében a Prototype jó ötletekkel lett telezsúfolva, igényes a kivitelezése, de a finomhangolást nagyon elrontották. Három legnagyobb betegsége a küldetések nehézsége, a cselekedetek hatása és a műfajiság terén található. A fokozatosan nehezedő küldetések közé becsúszott néhány olyan, ami kockulás vagy csalás nélkül szinte lehetetlennek tűnik - emellett nem illeszkedik a műfajába. A végére hagytam a legfőbb bánatom okát; a free roam környezetben teljesen hatástalanok a játékos cselekedetei.

Mert hát nagyon jó, hogy lezúzhatsz egy-egy bázist vagy mutánsfészket (hive), de miért jelenik meg negyed órán belül ugyanott a következő? Olyan játékokkal a hátunk mögött - csak az evidenciákat említve -, mint a Gothic- vagy a Fallout-sorozat, ahol a környezet viszonyulása megváltozik a karakter cselekedeteitől függően, szerintem nem került volna túl sok energiába beleprogramozni néhány lehetőséget. Például minél többet zúzol le történeten kívül az egyik fél bázisaiból, a másik fél annál inkább támogat - amíg el nem játszod a bizalmat. Amellett meg lehetett volna oldani, hogy a „war” és a „kill” minijátékok során eldönthesd, melyik oldalra állsz, és a sikernek vagy bukásnak következménye legyen. Ezeket alig néhány mondattal és képpel bele lehetett volna szőni a sztoriba.

De neeem, itt kapunk egy olyan játékot, amelyben a free roam semmilyen szempontból nem függ össze a sztorival. Ja, de! A free roamban Manhattan fertőzöttségét az határozza meg, hogy a sztoriban hol tartasz éppen. Csakhogy ez kevés. Ha már a sztori kihat a free roamra, akkor ennek a kapcsolatnak visszafelé is működnie kellene.

Ez a játék kívülről nézve teljes mértékben működőképes, ám egy dolog hiányzik belőle: a józan paraszti ész. Ez felelne ugyanis a játékelemek összehangolásáért, a sztori és a környezet kölcsönhatásaiért, és a világkép konzekvens belső működéséért. Ha ezek hibádznak, akkor a „kívül szép, de belül férges alma” esete áll fenn, azaz kapunk egy majdnem jó játékot.

Ami tetszett:

INFO DOBOZ
Kiadó:	Activision
Fejlesztő:	Radical Entertainment
Megjelenés éve:	2009
Hivatalos honlap:	Klikk
Ár:	7.999 Ft.
Típus:	Akció-Sandbox

Nagy free roam környezet (felfelé is) + +

Hangulatos átvezető videók +

Számos jó ötlet +

Jól kidolgozott harcrendszer +

Ami nem annyira:

Következmények nélküli cselekvés – –

Kevés a cselezési lehetőség (pedig ez műfaji követelmény) – –

Következetlenül kidolgozott küldetések –