Torchlight - Fény az Emberbányában

Akció RPG. A klasszikus szerepjáték szépségeitől megfosztott váz, egy mutáns. Nagyjából ez a véleményem erről a műfajról. Amikor órák óta nem csinálsz semmit, csak gyilkolod halomra a tonnaszámra érkező ellenséget, minden második sarkon mázsányi aranyra és fegyverre bukkansz, a tapasztalati pontok vödörnyi dózisokban tápolják a karaktered, akkor érzem azt, hogy ennek az égvilágon semmi értelme. Akkor már érdemesebb kevésbé agykárosító mesterműveket előkapni, mint a Severance: Blade of Darkness vagy éppen a Dark Messiah of Might & Magic belső - külsőnézetes akciójátékokat. De még bennem, a klasszikus cRPG nagy rajongójában is fellángol néha az agyatlan szerepjátékok iránti vágy, mikor tényleg nem akar az ember többet, mint véres harcok és kincsvadászat során jól feltápolni karakterét, aztán zúzni tovább az ellent, amíg ki nem folyik a szemem. Persze egy minimális szintet ilyenkor is elvár az ember, így mondhatom nem bizonyult rossz választásnak a Runic Games új üdvöskéje, a középkategóriás játékpiacot megcélzó Torchlight. Ismerős a stúdió neve? Naná! Bár a 2007 – es Hellgate London játékukkal nem sikerült átütőt alkotniuk, mégsem szabad leírni őket, hogy is lehetne, hiszen a Diablo I – II egykori fejlesztőiről van szó, akik kétségkívül az akció szerepjáték műfaj professzorai. Az október végén debütált „párszázas” játékuk, a Torchlight mindezt nagyban alátámasztja.

A történet szerint adott Torchlight városa, egy bányaváros, melynek munkásai éjt nappallá téve dolgoztak a hegyek gyomrában egy bizonyos értékes mágikus anyagot keresve, az Embert. Mi magyarok bajban leszünk ennek az értelmezésével, ugyanis felettébb nevetséges lenne, ha Torchlight bányászai – a szó magyar megfelelője szerint - izzó széndarabok után kutatnának, de felejtsük el a szótárt és fogjuk rá, hogy az Ember egy zöldes – sárgás kőzet, mely az angol Amber, azaz borostyánkő torzított fantasy változata. Az Ember kitermelés idővel akadozni kezdett, később pedig felfüggesztették a bányászatot, ugyanis gonosz szörnyek és túlvilági teremtmények lepték el a tárnákat, s több bányász tűnt el nyomtalanul. A rémhírek keresett hellyé tették Torchlight városát a kincsvadász és hősködő kalandorok számára. Mi is egy ilyen hőst testesíthetünk meg, ha elkezdjük a játékot.

Három karakter közül választhatunk. Adott az izomagyú Destroyer, aki a közelharcok nagymestere, az Alchemist, az alkimista, aki az Ember erejét felhasználva képes pusztító varázslatokkal támadni és jól bánik a mágikus botokkal / fegyverekkel is, végül, hogy női játékosaink is megtalálják a nekik valót, adott a Vanquisher, egy amazon szerű hölgy, aki a távolsági harcban bizonyult a legerősebbnek, de a csapdák és egyéb túléléshez szükséges képességekben is jártas. Természetesen mindhárom karakter más – más úton fejleszthető, külön skill táblával rendelkezik. Minden hős mellé jár egy társ is, egy állat, amely szabadon választható, hogy kutya vagy macska legyen. Ezek a kis társak hasznosnak bizonyulnak a kalandozások során, hiszen azonkívül, hogy segítenek a harcban, saját hátizsákkal rendelkeznek, s időnként vissza is küldhetjük őket Torchlight – ba, hogy adják el a megszerezett cuccainkat. Én az alkimista útját választottam, hősöm mellé pedig a "kigyúrt" cicát választottam.

Kalandozásunk Torchlight városában kezdődik. Nem nagy település, de minden szükséges megtalálható benne, ami segítheti a bányában és a földalatti világban való előrenyomulásunkat. Itt üzletelhetünk, fegyvereket készíthetünk, ládákat bérelhetünk a megszerzett kincseknek, s bizonyos ládákba behelyezett cuccaink később elérhetővé válnak a többi általunk indított hősünk számára is. Torchlight – ban vehetünk fel mellékküldetéseket is, de akár horgászhatunk is, ha éppen meguntuk az agyatlan hentelést. A horgászásnak persze nagyobb jelentősége van, mint egyszerű időtöltés, hiszen a kifogott halakat megetethetjük állatunkkal, aki a hal fajtájától függően képes bizonyos időre erősebb lénnyé változni. Jópofa feature, s tényleg nem haszontalan. Torchlight – ban futunk bele Syl névre keresztelt hölgy harcosba, akit szegényt eléggé megviselt a bányában eltöltött idő. A sebesült Syl megkér minket, hogy keressük meg barátját, Brinket, akivel együtt kezdték meg a tárnák feltárását. S itt kezdődik a fő történeti szál.

A bányában a ránk támadó ellenfelek halomra gyilkolásánál sokkal több minden nem vár ránk. Ahogy haladunk előre a történetben, s egyre mélyebbre a bányában, úgy erősödnek az ellenfelek, s úgy változnak a helyszínek. A játékban nincs két egyforma dungeon, hiszen mindet véletlenszerűen generálja a motor. Minden szinten összefuthatunk főellenségekkel, akik legyőzésével jókora tapasztalati pont bonuszra tehetünk szert. Ugyanígy találhatunk rejtett kincseskamrákat, de vannak olyan lények is, melyek likvidálásával egy rejtett dimenziókapu nyílik meg, amely extra kincsekhez vezethet el bennünket. Érdemes minden ládát feltörni és minden hordót szétverni, mert egészen hasznos zsákmányokra is rábukkanhatunk. Én fegyverre szinte sohasem költöttem, mert a bánya elég jól ellátott ezen a téren.

Ha már a loot – nál tartunk, külön dicséret illeti a Runic Games – t, hiszen tucatnyi egyedi páncél és fegyver szedhető össze. Széles skála, hatalmas felhozatal. Bizonyos tárgyak rendelkeznek úgynevezett „gem slot” részekkel, ahová különféle Ember gyémántokat pakolhatunk be, mindegyik gyémánt egyedi varázserővel ruházhatja fel az adott fegyvert vagy páncélt. Ha pedig megunnánk a gyémántozott cuccainkat, akkor Torchlight – ban két kereskedő segítségével kinyerhetjük a beillesztett gyémántokat a tárgyakból, ilyenkor természetesen a tárgynak búcsút mondhatunk. A dolog működik visszafelé is.

A játék kezelhetősége és a harcrendszer tökéletesre sikerült. Mivel a kameranézet kötött, csak közelíteni vagy távolítani tudunk, így szinte lehetetlen mellékattintani vagy esetenként összezavarodni egy nagyobb ütközet során. Egyáltalán nem hiányzik a forgatható kamera. A harc a megszokott kattintással történik. A bal egérgomb hivatott a fegyverrel való támadásra, míg a jobb egérgombbal süthetünk el varázslatokat. A jobb egérgombhoz Tabbal válthatunk varázslatot, míg a bal egérgombhoz a W – vel rendelhetünk másik fegyvert. A mozgatás szintén a bal egérgombbal kivitelezhető, ha pedig egy helyben szeretnénk maradni a harc során, akkor a shiftet kell nyomva tartanunk. A gyorsbillentyűkhöz tetszőleges rendelhetünk varázslöttyöket és egyéb skilleket is.

A kalandozásunk kezdetén még normál fokozaton sem egyszerű meghalni. Kicsit komikusnak is éreztem, hogy már annyi életerő és mana italom volt, hogy akár egy egész hadsereget is elláthattam volna. Természetesen a főellenségeknél azért nem árt egyik ujjunkat az életerőlötty felett tartanunk, mert ha nem vagyunk elég fürgék, könnyen elvérezhetünk. Én 5 – 6 óra játék alatt összesen egyszer haltam meg, a történetben pedig emlékeim szerint az ötödik vagy hatodik fejezetig jutottam el.

Az effektek látványosak, bár olykor zavaró tud lenni a kikapcsolhatatlan sebződés és hatások kijelzése, melyet az általunk megtámadott ellenfelek feje felé ír ki a játék. Mondanom sem kell, mikor egyszerre 10 – 20 kisebb szörny ellen küzdünk, már szinte tele van a képernyő „Critical Hit”, „Glancing Blow” stb felirattal. Ilyenkor általában meghátráltam, s nem azért mert vesztésre álltam, hanem mert nem bírtam lekövetni, hogy mi folyik a képernyőn. A tárgyak és egyéb kapcsolók, interaktív felületek feliratozását ki lehet lőni a beállításoknál, ezért sajnálom, hogy a harc feliratozást nem lehet személyre szabni.

Tapasztalati pontok gyűjtése mellett külön hírnév pontokat is gyűjthetünk a nagyobb ellenfelek legyőzésével. Szintlépéskor öt pontot oszthatunk el az alap tulajdonságainkra, az erőre (strenght), amely életerőnket és közelharci sebzésünket határozza meg, az ügyességre (dexterity), a varázslatra (magic) és a védelemre (defense). Ez utóbbira kasztunktól függetlenül érdemes pontokat áldoznunk, hiszen a viselhető páncélok minőségét és védelmét határozza meg. A képzettségekre minden szintlépéskor csak egy pontot áldozhatunk. A képzettség tábla minden karakter esetében három részre oszlik, s természetesen a képzettség fákon található varázslatok és egyéb okosságok szinthez vagy tulajdonságunk értékéhez vannak kötve. Az alkimista esetében van külön Arcane, Lore és Battle fül. Az arcane, mint neve is utal rá, a sebzést okozó varázslatokat tartalmazza, a lore képzettségfába többnyire szörnyek megidézése és az állatunkkal kapcsolatos varázslatok tartoznak, míg a battle alatt a közelharci képességek és a mágikus fegyverekkel kapcsolatos ismeretségek kerültek be. A szintlépésen kívül, ha megemelkedik az hírnév szintünk, akkor külön plusz egy képzettség pontot költhetünk el. Összességében nagyon precízen és praktikusan fejleszthető a karakterünk, így tényleg érdemes belebonyolódni az örökös hentelésbe.

Külön díjaznám a grafikát. Ugyanis szeretem, mikor egy pc játékot valóban játékként kezelnek. Semmi komolyság, reális ábrázolás, hanem ha már fantasy, akkor meseszerű rajzfilmábrázolás. A Torchlight grafikája kedves, aranyos, élettel teli, színes és szerencsére nem estek túlzásokba a designért felelős kollégák. Valóban egy mese kel életre a játékos szeme előtt. Minden dungeon más és más, így már csak ezért sem unja meg az ember az állandó harcot, hiszen végig hajtja a kíváncsiság, hogy vajon milyen környezetben lesz a következő szint. Egyetlen egy váltáskor sem csalódtam, minden szintnek megvolt a saját hangulata, a bányától a földalatti városig stb. Emlékeim szerint összesen hét különböző designnal rendelkező helyszín van. A szörnyek, a nem játékos karakterek és saját hőseink is jól festenek. Elég csak megemlíteni a fej nehéz csontvázakat, a Torchlight utcáin szaladgáló gyerekeket, a gőzhajtású verkliként funkcionáló robotszerű dalnokot, hősünk hűséges háziállatát, s magát a három választható hőst, akik kinézete a rájuk aggatott holmiktól is változik. Kis költségvetésből készült a játék, de ezzel a grafikával eleget tettek minden elvárásnak, nincs mibe belekötni, ez így szép, így egész.

Maximálisan érződik a játékon a Diablo múlt, így elég egyértelmű, hogy a műfaj szerelmeseinek kötelező darab a Torchlight, de még nekem, az akció szerepjátékoktól magát távoltartó játékosnak is okozott kellemes perceket. Akik pedig már megunták a Diablo első és második részét, de már nehezen bírják a várakozást a Diablo III megjelenéséig, mindenképp vessék rá magukat erre a gyöngyszemre. Steam rendszeren keresztül szerezhető be csekély 16 eurós áron, amely ezért a játékért tényleg nem sok. Természetesen senki ne várjon eget rengető grafikát és epikus átvezető videókat, ez a játék nem azt a kategóriát célozta meg. Az összeg pedig tényleg nem sok egy olyan játékért, melyet az egykori Diablos arcok hegesztettek össze, mi több, az ő nevük a biztosíték egy jópofa hack & slash – re, melyet a Torchlight kétségkívül megad a műfaj rajongóinak.