You are here: Címlap Ismertetők TrackMania: Nations Forever

GameDroid

TrackMania: Nations Forever

Facebook

Nos, ki ne ismerné a remek szórakozást nyújtó TrackMania sorozatot, amely sosem volt különösebben kiemelkedő, de kiválóan el lehetett vele szórakozni pár órát/napot, főleg haverokkal. Aki nem ismerné, annak szeretném bemutatni a sorozat egyik teljesen ingyenes tagját, amely a TrackMania: Nations Forever névre hallgat.

 

Mielőtt boncolgatni kezdeném a játékot, egyvalamit fontos leszögezni: a sorozat sosem a kiváló törésmodelljéről, és realitásáról volt híres. Ugyanis itt nyoma sincs a realitásnak, hiszen akár 200-al is bevehetünk olyan (akár) hajtűkanyarokat, amiket még 40-el sem tudnánk. De a játékban nem is ez a lényeg, hanem a kiváló játékélmény és az azonnali akció (persze, akinek a szimuláció jelenti a játékélményt, annak mégsem, de ez már egyéni probléma — Garcius).

Elég csak idézni Florent Castelneracot a Nadeo producerét: „Sosem terveztünk tuningolási lehetőséget a verdákhoz, mert szerintünk az egyszerűség egyértelműen gyönyörködtet.” Magyarán, nem kell karriert kezdenünk (vagyis nem kell a nulláról indulnunk), hanem egyből belecsaphatunk a lecsóba és a nekünk megfelelő pályán bizonyíthatunk.

AKKOR 3, 2, 1 ÉS GOO!

A menüben való eligazodás nagyon egyszerű (köszönhetően annak, hogy van magyar verzió), és miután beállítottuk a gépünknek kellemes felbontást, élességet, stb., mehet is a buli. Kiválaszthatjuk, hogy milyen nehézségi fokozaton akarunk menni verdánkkal. Ezek a következők: Fehér, Zöld, Kék, Piros, Fekete — értelemszerűen a Fekete a legnehezebb fokozat. Mindegyik fokozaton belül sok-sok pálya vár meghódításra. A játékban egyébként összesen 85-90(!) pálya található.

Mielőtt elindítanánk a versenyt, kiválaszthatjuk, hogy arany, ezüst, vagy bronz éremért harcolunk. Gyakorlatilag ez állítja be az adott verseny nehézségét. Ugye a játék céljára mindenki rájött: verdánkkal elsőnek kell a célba gurulni. Az ellenfeleinket illetően egyből fel fog tűnni, hogy nem igazi kocsik hanem úgynevezett „szellemautók”. Most gondolom sokan kérdően néznek a monitorra és magukban mormolják, hogy „de akkor mi a jó benne?!”. Hát pontosan az, hogy nem tudunk nekik ütközni, így a gyengébbek sem fognak percenként a restart gombra kattintgatni. Csak a reflexeinkre lesz szükség, és ahogy a címből is adódik: a pálya a lényeg.

A pályákat illetően el kell ismerni, hogy a fejlesztők munkája egészen szépre sikeredett. Az egyetlen baj, hogy az embert (szinte) minden pályán elfogja egyfajta „itt már jártam” érzés. Mindenhol elfog a „stadionos” fíling, holott a pályák között igen nagy (látszati) különbségeket találhatunk — például az egyik tele van kacskaringós utakkal, ugratókkal, míg a másik inkább rallyra emlékeztető sáros utak összessége. Egy teljesen másik pályán pedig dobozokra emlékeztető útszakaszokon megyünk. Minden pálya végén találunk egy piros „vonalat”, amely kilövi a járgányt a semmibe.

Ahogy már említettem a pályák grafikájára nem nagyon lehet panasz. Az alapötletekre meg főleg nem, hiszen nincs különösebb átfedés a különböző pályák között, sőt kifejezetten eltérőek, ami a fejlesztők mérhetetlen nagy fantáziájára utal.

NYOMÁS SZERKESZTENI!

Ha kihevertük a versenyek okozta örömöt/bánatot, akkor jöhet a pályaszerkesztés. A játékban ugyanis nagy hangsúlyt fektettek a szerkesztgetési lehetőségre. A sok pálya mellett testre szabhatjuk a verdáinkat is. Szinte mindent beállíthatunk, de ahogy említettem, tuningolni NEM lehet a kocsikat, csak a külsejét változtathatjuk meg. Ezen belül szinte mindent megváltoztathatunk amit csak akarunk, matricázhatunk, festhetünk, alakítgathatunk. Majd' minden ország zászlajával nyomulhatunk, de akár módosíthatjuk is ezeket. Ugyanakkor zavaró, hogy matricázás-festegetés közben nem lehet forgatni a kamerát, tehát be kell érnünk azzal az oldalképpel amit először kapunk.

A másik szerkesztési lehetőség a pályakészítés. Ez alapvetően jár a játékhoz és egészen jó pályákat tudunk összehozni, ha van egy kis érzékünk hozzá (versenymániás stratégák előnyben). Beállíthatjuk a különböző útszakaszok elhelyezkedését, vizes részeket helyezhetünk el, stb., sőt, még a napszakokat is kedvünkre állítgathatjuk.

A MULTIPLAYER MÉG ÉLVEZETESEBB

Amit még fontos megemlíteni az a többjátékos-mód. Talán ez a játék egyik legjobb része, köszönhetően a sok szervernek. A regisztrált játékosok száma meghaladja a kilencmilliót: a cikk szerkesztése pillanatában pontosan 9 602 984 játékost jelent, és elméletileg több tízezer versenytárssal találkozhatunk Magyarországról is. A többjátékos-mód támogatása alapvetően tartalmazza a működőképes chatet is a szervereken.

Összességében úgy vélem, a Nadeo a hibák ellenére is maradandót alkotott. Erről árulkodik a kismilliónyi szerver és regisztrált felhasználók WoW-rekordra törő száma. Végtelen időt tölthetünk a játékkal, hiszen miután eleget gyakoroltunk egyjátékos-módban, jöhet a multiplayer, amivel ugyancsak órák sokaságát tölthetjük el. Ez a játék egyébként egyaránt megfelelő mind a casual, mind a hardcore arcoknak, mivel partyjátékként is remekül funkcionálhat — még az igazán kitartó és fanatikus játékosok is megtalálják benne a kellő nehézségű kihívást.

Mindent egybevetve, ha versenyek, a rengeteg pálya és a szerkesztgetés mögé nézünk, akkor érdekes felfedezést tehetünk. Úgy tűnik, a készítők gyakorlatilag azt akarták elérni, hogy a játékos győzze le önmagát, úgymond saját maga ellen versenyezzen.

trackmania-nations-forever_box

Név: TrackMania: Nations Forever
Fejlesztő: Nadeo
Kiadó: Digital Jesters
Honlap: http://trackmaniaforever.com/
Stílus: autóverseny

Ami tetszett:

  • hangulatos, szép, kidolgozott
  • viszonylag jó zenék
  • pörgős, azonnali akció
  • igény szerinti kihívás

Ami nem tetszett:

  • túl egyszerű; reflex kérdése az egész
  • monotonná válhat; a kocsik hangja szinte egyforma
  • gyakran ismétlődő textúrák

5_35

Módosítás: ( 2011. július 27. szerda, 15:01 )  

Hozzászólások  

 
0 #1 Oz 2011-07-27 13:24
Órákat töltöttem azzal, hogy a saját rekordjaimat döntögettem, sokszor csak hajszálakkal...
A multi pedig még jobb!
Idézet
 
 
0 #2 Csuszka 2011-08-25 21:55
Kell valakinek sajátfejlesztés ű pálya nem túl nehéz de szerintem egész jó lett
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Droidok

Oldalainkat 7 vendég böngészi

Játékos csajok

Diane.Kruger.GD.jpg

Partnerek

 

Webhosting

tárhely
tárhely webtárhely