GameDroid

Szerintem Richard Garfield matematikaprofesszor sem gondolta úgy istenigazából komolyan, hogy az általa kreált gyűjtögetős stratégiai kártyajáték ekkora világkarriert fut be. A Wizards of the Coast 1993-ban dobta piacra az első kiadást, és a népek megőrültek érte (és a mennybe röpítették a céget). Azóta már több, mint 70 országban kapható, többmillióan játsszák, és ár a tizedik kiadásnál tart. Jó pár számítógépes és konzolos változat után tavaly megjelent cikkünk tárgya (amit ezentúl a cím hosszára való tekintettel DotP-nek rövidítek ezentúl) Xbox360-ra, és a nagy sikerre való tekintettel nemrég megjelent PC-re is Steam-en.

Mielőtt belefognék a DotP kivesézésébe, tisztázni szeretném, mi is az a Magic. Alapesetben van két varázsló, akiket a játékosok személyesítenek meg, és a játék az ő párbajukról szól. Mindketten 20 életerőponttal kezdenek, és a végcél az, hogy 0-ra (vagy az alá) csökkentsék a másikét, lehetőleg úgy, hogy a sajáttal ez ne történjen meg. Ehhez különféle varázslatokat, tárgyakat, lényeket idéznek meg, melyeknek különféle idézési költsége van, amit manának hívnak. Manát pedig földekből lehet nyerni. Mindezeket – lények, földek, varázslatok – kártyák szimbolizálják, és mint minden rendes kártyajátékban, itt is felváltva, körönként lehet kijátszani a lapokat – legalábbis alapesetben, ugyanis vannak olyan lapok, amelyeket az ellenfél körében is lehívhatunk. A részletes szabályokkal nem untatnék senkit, a szabálykönyv elolvasása után nagyjából világos lesz minden, de a program tartalmaz egy oktatópályát is, ami remekül elmagyarázza az alapokat, illetve a beépített súgóban részletesen le van írva minden apró-cseprő dolog. Megijedni nem kell, nem bonyolultak a szabályok, hamar bele lehet jönni, innentől csupán a stratégiai érzékünkön és egy kis(?) szerencsén – khmm, erről majd később – múlik a boldogulásunk.

Ha már van egy nyolc éve sikeresen működő Magic: The Gathering Online (MTGO), miért jött létre ez a játék? Nos, míg a MTGO egy-az-egyben ugyanaz, mint a „rendes” kártyajáték (tehát ugyanannyiba kerülnek a paklik, booster pack-ek, ugyanazok a szabályok és versenymódok állnak rendelkezésre, stb.), addig a DotP ennek egy lekorlátozott változata: az alapjáték nyolc paklit tartalmaz alapesetben 60 kártyával, amit nem tudunk szerkeszteni. Ehhez jön 20-20 extra lap: ha nyerünk egy meccset, egy lapot feloldunk az adott paklihoz, és utána berakhatjuk vagy kivehetjük az adott pakliból. A nyolc pakli pedig úgy jön ki, hogy adott az öt színe a mágiának, amiket kombinálni is lehet (a „rendes” Magicben, itt viszont ugye kész paklikat kapunk). Kész, ennyi, más beleszólásunk nincs abba, hogy az adott pakli miből álljon. Ha az ember végiggondolja, hogy míg a MTGO-ban (és a valós életben) 10 dollárért egy kezdőpaklit kapunk, míg itt nyolcat, a Wizards saját maga ellen dolgozna, ha nem trükközne így. Én úgy gondolom, hogy vállalható kompromisszumot ajánl a program, aminek sajnos megvan a maga hátránya, de erről majd kicsit később.

Ha csupán egyedül játszunk, három lehetőség közül választhatunk játékmódok tekintetében. A kampányban 16 párbajt vívhatunk a gép ellen, és 2-3 csata megnyerése után kapunk új paklikat – kezdéskor ugyanis csak kettő közül választhatunk. A kihívások részben egy adott szituációt kell megoldanunk: megnyerni az adott játékot egy körön belül. Illetve vívhatunk a gép ellen tét nélküli párbajt, ahol kicsit módosíthatunk a szabályokon (mennyi a kezdeti életerő, hány lap lehet maximum a kezünkben egy időben, ilyesmik). Ha már ketten vagyunk egy gépnél (és akad egy gamepad is a háznál, mert anélkül nem lehet ketten játszani egy gépen), lehetőségünk van coop kampányt játszani (14 új párbaj) vagy tét nélküli párbajt vívni hasonló lehetőségekkel, mint egy játékos módban. Annyi változás van az egyjátékos módhoz képest, hogy ilyenkor egy úgynevezett „kétfejű óriás” játékmódot játszunk – a kezdeti életerőpontjaink száma 30 és a két szövetséges játékos látja egymás lapjait, így összedolgozva próbálhatják elverni a hasonló felállásban küzdő gépi ellenfelet. Ha viszont internetes játékba kezdünk, a már feloldott paklijaink egyikével tudunk egy vagy maximum 3 másik játékos ellen megküzdeni. Ha hárman vagy négyen küzdenek egymás ellen, nagyon észnél kell lenni, hiszen több oldalról is támadhatnak, illetve több ellenfélre kell odafigyelni. Természetesen az győz, aki utoljára marad talpon. De ugyanúgy játszahunk „kétfejű óriást”, mint a coop részében a játéknak. A meccsek lehetnek tét nélküliek, illetve rangsoroltak – utóbbi esetben a játék igyekszik hasonló pontszámú ellenfelet keresni ellenünk. Annyi változás áll be ilyenkor a játékmenetben az egyjátékos módhoz képest, hogy limitált időnk van gondolkodni, illetve cselekedni, ami érthető is valahol – ez nem sakk, ahol percek (órák?) telnek el egy-egy lépés végiggondolása miatt. Ezenfelül a játékban van lehetőség mentorkodni, azaz mást tanítani például kombók kijátszására vagy a stratégia finomítására; illetve jelentkezhetünk „tanítványnak” is.

Ami a külcsínt illeti, különösebb okunk nincs sem magasztalni, sem a sárba tiporni. A játékteret és a menüt testre szabhatjuk az öt szín alapján, de itt nem csak a konkrét színekre gondolok, mivel az egyes paklik mögött különféle filozófiák, stratégiák húzódnak, és ezek rányomják a bélyegüket: konkrét példával élve a fekete előszeretettel operál félelemmel, élőholtakkal, ennek megfelelően a játéktér is egy nekromanta oltárához hasonlít, míg mondjuk a zöld a természet szimbóluma, így levelek díszítik ilyenkor a párbaj helyszínét. A kártyalapokat egy-az-egyben bescannelték a játékba (ha minden igaz, a cikket kísérő képek között van egy Boros-Szikszai képpel díszített kártya), bármikor megnézhetjük, kinagyíthatjuk az egyes (már kijátszott, illetve a temetőben lévő) lapokat, illetve egy kattintásra ilyenkor részletes információkat is olvashatunk az adott lapról. Külön említést érdemel, hogy a repülő lények lapjai tényleg lebegnek az asztal fölött, illetve a legfontosabb tulajdonságai a lényeknek (támadó- és életerőpontok, első csapás, stb.) mindenkor látszanak. A nézőpontot akár forgathatjuk is a numerikus billentyűkkel – az más kérdés, hogy erre különösebb szükség nincs. Ha a megidézett lényeink csatába keverednek, csupán pár karmolás jelenik meg a lapokon (és a megfelelő értékek szépen lecsökkennek), amit először még talán valamennyire szórakoztató, de egy idő után úgyis kikapcsolja mindenki, mert visszafogja a játék lendületét (főleg multiban). A zenét viszont már muszáj kritizálnom: nem elég, hogy egy idő után monotonná válik (kevésből tud válogatni a játék), de az is kissé stílustalan: egy alapvetően fantasy játékhoz nem passzol ez a kicsit funkys muzsika. Az irányítás egérrel teljesen kézreáll, szépen lehet húzogatni a lapokat, hogy ki mire támadjon vagy mit védjen ki, de adott a gamepad-del való irányítás lehetősége is, ami szintén nem rossz, de én körülményesebbnek érzem. (Áh, könnyen megszokható -- Garcius)

Eddig akár kiváló is lehetne a DotP, egyfajta Magic Light, ami kezdőknek tökéletes (vagy azoknak, akik – hozzám hasonlóan – nem akarnak vagyonokat költeni a paklikra, de szívesen játszanak vele), de van egy-két dolog, ami miatt nem érdemel GD Top minősítést a program. Először is, bár az egyes paklik elég kiegyensúlyozottnak tűnnek, de mivel a paklikeverő rutin relatíve sokszor elképesztő módon kavarja meg a lapjainkat, nem egyszer emiatt fogunk veszíteni. Sokszor megesett már velem, hogy sok körön keresztül csak földet húztam – ami alapvetően nem baj, csak nem tudtam mit kijátszani; illetve a fordítottja is rettenet idegesítő tud lenni, amikor jönnek a táposabbnál táposabb lapok, csak nincs lenn elég föld, hogy lehívhassam őket.

Épp emiatt lenne szükség egy kevésbé korlátozott pakliszerkesztőre , hogy az ilyen esetekre felkészülhessünk - de legalább a földek számát befolyásolhassuk, mert ha a gép idióta módon kavarja meg a paklinkat, buktuk a meccset gyarorlatilag már az elején; vagy egy jobb algoritmus a pakli keverésénél , hogy kicsit jobb "eloszlása" legyen a föld lapoknak (ha már egyszer bevezető játékról van szó és nem akarjuk elriasztani a kezdőket -- Garcius). Az AI nem jelent különösebb kihívást, nehézségi foktól függetlenül képes néha ostobaságot csinálni, például kör végén olyan lényt leidézni, amivel abban a körben azonnal támadhatott volna (ez nem olyan furcsa: nem a kör végén idézi, csak utána befejezi a körét, mert nem kötelező támadni, ha nem akarsz - ez taktikai kérdés, bár esetenként tényleg fura, hogy nem támad, amikor mondjuk nincs védekező lényem az asztalon - Garcius) – emiatt igazából a legnagyobb ellenfelünk a szerencse, azaz jól kevert paklival egész könnyen legyőzhető a gép. Pontosan emiatt a kampányt érdemes hamar letudni, hogy minden pakli fel legyen oldva, utána viszont csak a többjátékos módot érdemes játszani.

Remek játék lett a DotP, szó se róla. A fenti hibái ellenére is hosszú időre le tudja kötni az embert   (ha nem kapod meg rendszeresen a "Curse of Bad Shuffle" [Rossz keverés átka] lapot - Garcius), ráadásul ha csak kis időnk van játszani (mint például nekem a munkahelyemen), egy-egy gyors meccset 10-15 perc alatt lehet abszolválni (vagy egy óra, és meccs közben nem lehet menteni, ami a valóságban érthető, de egy számítógépes játéknál kissé zavaró - Garcius); de ha több időnk van, akkor is kiváló szórakozás. A Steamworks integrálása miatt kapunk pár extrát is, úgymint az achievementek, a probléma nélküli multiplayer, leaderboard (hogy hasonló tudású ellenféllel kerüljünk össze, ha a neten játszunk), a Steam Cloud (azaz a mentett állásunkat bárhonnan elérhetjük – megint csak a munkahelyemet hozom fel példának, mert így ami eredményeket elértem otthon (extra kártyák, paklik), fel tudom használni a kollégám ellen. Jelen pillanatban egy DLC érhető el hozzá, ha valaki új paklikra, kártyákra, kihívásokra, párbajokra vágyik – Xboxon is csak kettő van hozzá.

	Név: Magic: The Gathering - Duels of the Planeswalkers Fejlesztő: Stainless Games Kiadó: Wizards of the Coast Honlap: http://www.duelsoftheplaneswalkers.com/ Stílus: körökre osztott stratégia Ami tetszett: remek multiplayer könnyű kezelhetőség Steam Cloud Ami nem tetszett: nem túl fényes AI a szerencse túlzott szerepe (elsősorban a paklikeverésnél)