You are here: Címlap Ismertetők Darkest of Days

GameDroid

Darkest of Days

Facebook

Még az elején jegyezzük meg, hogy míg a külföldi boltokban 45 eurót kérnek ezért a játékért, nálunk a legalja EVM kiadásban szerezhető be csekély 1990 forintért. Mi jártunk jól, ugyanis a Darkest of Days tényleg nem érdemel sokkal többet, ám ebben az árkategóriában nem rossz vétel. Ami miatt a bevásárlókosárba dobtam ezt a szemetet, az többnyire az Amerikai Polgárháború és az 1. Világháborús csatamezők voltak, s bizony e tekintetben jól teljesített az egyébként zöldfülű 8Monkey Labs játéka.

A szemét jelzőt leginkább a pocsék programozás, az elszúrt grafikai motor és optimalizálatlanság, s nem utolsó sorban a hazai kiadás miatt tettem a játék elé. Történt ugyanis, hogy egy idő után örömmel dobált ki az asztalra minden egyes helyszínváltás után. Esetenként elképesztő szaggatásba kezdett, néha pedig textúrák tűntek el. Miután újratelepítettem magyarítás nélkül, ez a hiba megszűnt. Nem kommentálnám, az EVM kiadások sosem az igényességükről voltak híresek. Ezen a kis afféron hamar túltettem magam, még annyit sem anyáztam, mint a Dark Void alatt, mi több, a hibák megszűntével kezdtem élvezni a Darkest of Days -t.

A beharangozók során büszkén verték a mellüket a fejlesztők, hogy micsoda időutazásban lesz majd részünk, lesz itt két világháború, amerikai polgárháború, ókori Róma stb. Eleinte nem tudtuk elképzelni, hogy mindezt hogyan szeretné egybegyúrni az 8 Monkeys Lab, ám később letisztult a kép. A fejlesztők a világ leghíresebb csatáiba szerettek volna elkalauzolni minket, s ez sikerült is nekik. Ám az idősíkokat összekapcsoló történet kissé bugyutára, ebből adódóan tökéletesen érdektelenre sikeredett. Adott a KronoteK cég, amely a történelem megismerése céljából időügynököket küld különféle idősíkokra, hogy ott megmentsenek bizonyos, a történelem alakulásának szempontjából fontos embereket. Mi magunk is ilyen fontos emberek vagyunk, s a Little Big Horn - i csatában ment meg minket egy 20. századból menesztett modern katona a haláltól. (Akinek mellesleg baromi unszimpatikus feje van és dumája.) Ez a nyitány egészen ütősre sikerült, hiszen egy szál colttal, sebesülten a földön fekve próbáljuk visszatartani a lóháton érkező indiánokat.

A mi feladatunk további személyek megmentése lesz, főküldetésünk pedig magának a KronoteK cég alapítójának a felkutatása, aki szórakozottságában elkalamolt az időkapuk között, ez pedig hatással lehet a történelem alakulására. Így nincs mese, irány a gyakorlótér, ahol a különféle fegyvereken kívül színes golyócskák dobálásával is megismerkedhetünk. Igen, nem csak lőni fogunk, hanem üveggolyózni is. Vannak ugyanis fontos személyek a múltban, akiknek életben kell maradniuk, ezeket pedig vagy meg kell sebesítenünk, ezzel talán megússzák a háborút, vagy ezekkel a golyócskákkal ártalmatlanítani, ájultságba ejteni. Ha mégis véletlenül lelőnénk közülük párat, akkor jön az ellenkommandó, akik hasonlóan kemény gyerekek, mint mi, csak ők más szemszögből nézik a múltat, s minket szeretnének kiiktatni. Ha éppen egy elöltöltős puskával loholtunk a szántásban, akkor annyira nem mókás gépfegyveres sci fi kommandósokkal felvenni a harcot. Ezért jobban megéri olykor üveggolyókat dobálni, mintsem reflexből osztani a fejlövéseket mindenre, ami mozog.

Küldetések során magunk választhatunk, hogy az 1. Világháborúban vagy az Amerikai Polgárháborúban szeretnénk mókázni. Természetesen mindkettőben részt kell vennünk, de a sorrendet mi választhatjuk meg. A háborús övezetek egytől - egyig valamely híres csatát dolgozzák fel, s be kell valljam, engem magával ragadott mind a polgárháborús éra, mind az 1. világháborús hangulat is. Persze leginkább azért, mert nagyon kevés FPS dolgozza fel ezt a két korszakot. Korhű fegyverek, egyenruhák, helyzetek. A polgárháborúban alapból elöltöltős puska + revolver kombó, így itt bizony minden egyes lövésnél érdemes pontosan célozni. Sortüzek, gyújtogatás, ágyúk, lovasroham és egyéb érdekességek kísérik az észak - dél konfliktust. Nagyon jól eltalálták a hangulatot, s a polgárháborús pályákon végig az járt a fejemben, hogy miért nincsenek minőségi FPS -ek, melyek ezt a korszakot dolgozzák fel. Akár western, akár steampunk környezetben, de mindenképp egy klasszikus CoD, MoHAA/PA játékmenetet idéző háborús játék lenne az igazi. A Darkest of Days - ben picit belekóstolhattunk ebbe. A híres antietami csatában való részvétel már önmagában hátborzongató volt. Szaladni a kukoricásban, farkasszemet nézni a gaz déliekkel, átvészelni a sortüzet, átmászni a búzatáblák közt húzódó csatornákon bajtársaink holttestén keresztül stb.

A hangulat az első világháborús kampányban is jelen van, hiszen orosz vagy német katonaként kell helytállnunk. A második világháború fegyvernemeihez képest nevetséges fegyverek és fegyvernemek, léghajóról való lövöldözés, lövészárok-háború, kezdetleges gépágyúk, gáztámadás, korai, még inkább szekérre emlékeztető teherautók és gőzjárművek várnak ránk, továbbá hídrobbantás és egyéb tüzérségi feladatok. A későbbi második világháború ugyan csak egy küldetésig tart, de már maga a helyzet egészen meghökkentő, hiszen egy oroszokat tartó német hadifogolytáborban kell az akasztás elől megmentenünk egy orosz katonát. Természetesen mi magunk is fogolyként érkezünk a helyszínre. De ott van később Pompeii, ahol szerencsétlen légiósokra górhatjuk az ólmot. Igen, van mikor a fejlesztők azzal próbálják felpörgetni a cselekményt, hogy modern fegyvert nyomnak a kezünkbe. Lehet ez gépfegyver, de shotgun is. Nem kell megijedni, nem ez az alapfelállás. Összegezvén, ha csak a csatákat vesszük, akkor nyugodtan mondhatom, hogy a Darkest of Days megér egy misét. Nem mellesleg egy - egy csatamező olyan hatalmasra sikeredett, hogy az sem volt ritka, hogy 30 - 40 katona mozgolódott a helyszínen, s most lehet keveset mondok.

Ami miatt kevésbé mókás a játék, az a már fentebb említett hanyagság. Teljesen véletlenszerű kilépések, gyakori textúra hibák, a grafikához képest hatalmas gépigény és sajnos a csatamezőket ellepő katonák nagy része totál agyhalott. Nincs még egy ilyen FPS, melyben ennyire egyszerű fejlövéseket osztani. Sőt, gyakran előfordult az is, hogy egy házban megbújva legalább 20 katonát küldtem a másvilágra, mert mind beszaladt egymás után a nyitott ajtón. Egyszóval az AI sík hülye.

A játékot a monumentális csaták mentik meg, legyen szó a világháborúról vagy az amerikai polgárháborúról. A Darkest of Days egy old - school háborús lövölde, felvonultatja az összes klasszikus Call of Duty és Medal of Honor klisét, s ez így összegyúrva élvezetes játékmenetet ad, ám egynél többszöri kijátszást messze nem érdemel meg.

 

darkest-of-days-cover

Név: Darkest of Days
Fejlesztő: 8Monkey Lab
Kiadó: Phantom EFX
Honlap: http://www.darkestofdays.com/
Stílus: akció, FPS

Ami tetszett:

  • a csaták és korszakok
  • hatalmas csatamezők
  • kevés FPS játszódik az említett korszakokban
  • old school CoD és MoHAA hatás

Ami nem tetszett:

  • sík hülye AI
  • gyenge hangok és szinkron
  • ez bizony fércmű

5_3

Módosítás: ( 2010. július 07. szerda, 22:02 )  

Hozzászólások  

 
0 #1 Noble 2010-07-08 10:01
Van másik játék, ami első világháború!

NecroVision! :lol:
Idézet
 
 
0 #2 Somesz 2010-07-08 10:07
Azzal nem játszottam, de amint láttam erősen más kategória. Az ilyen agyhalott lövöldözés nem? Ilyen Doom szint.
Idézet
 
 
0 #3 Noble 2010-07-08 10:11
Pontosan.
Ott a csávó olyan kemény, hogy a német zombik fejvesztve menekülnek, ha beszól a mészárlás közben.
A Painkillerhez hasonlítanám még.
Idézet
 
 
0 #4 Somesz 2010-07-08 10:23
Akkor ne keverjük ide szerintem.
Idézet
 
 
0 #5 Holyaron 2010-07-09 21:16
Hát én ennek a bejegyzésnek a leírása miatt vettem meg :D (2000 Ft kockázatot megér), és azt kell mondjam,jobban oldották meg,mint vártam.Néha idegesítettek az ilyen beszólások,hogy "na segítsünk orosz testvéreinknek",stb. :-*
Amúgy én is úgy gondolom,hogy a polgárháborús részét nagyon jól oldották meg,tetszett az első világháború is. A vérontás küldetésben pl. nagyon jól sikerült az a csata részlet,ahol nem mozoghatunk,mag ától fut a karakter a csapattal,mi csak lövünk. És nem jó dolog lelőni a kékaurásokat,me rt jönnek a zöldgubósok. Az már nehezebb falat :P
Idézet
 
 
0 #6 Somesz 2010-07-09 21:21
Na, ilyenkor látszik micsoda felelősség van a cikkírók hátán! :lol: Ha miattam bebuktál volna 2k -t..., Warband - ben letéped a fejem, nem?

Egyébként jó játék volt ez egynek. A grafikai motor nagyon gáz, van pár hanyag dolog benne, de végülis jól szórakoztam alatta. Ezek a monumentális csaták rohadt jók, tényleg átéli az ember, nem csak "színészként" szaladgál benne, mint egy CoD - ban.
Idézet
 
 
0 #7 Holyaron 2010-07-10 14:00
Ahha csak még bugos a drága,én egy órát szórakoztam,az egyik küldinél,mert a konföderációs katonák nem akartak kijönni egy szikla mögül,én meg nem mehettem odáig :o
Amúgy viszont ennek a cikknek a hatására egy jó játékot nyertem,úgyhogy köszönöm :lol:
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Droidok

Oldalainkat 6 vendég böngészi

Játékos csajok

Amy-Okuda-photo-509-WEB-medium.jpg

Partnerek

 

Webhosting

tárhely
tárhely webtárhely